Milyen is Ő?

A westie igazi munkakutya, múltja ellenére állandóan vidám, játékos, ideális családtagnak mondható, és nem tartozik a tipikus, únott szalonkutyák sorába. Remekül beilleszkedik környezetébe, nem agresszív, fáradhatatlan játszótárs, és kifejezetten igényli is az emberbarátaival való állandó kapcsolatot. Jól tartható városi lakásban is. Termete kicsi, ám előkelő, ideálisan ötvöződik benne az erő és az aktivitás. Kerek fejének vonzó külsőt kölcsönöz a felálló fül. Fehér, sűrű szőrzete megvédi a hidegtől és a nedvességtől. Mozgása erőteljes, dinamikus, végtagjai úgy fejlődtek ki, hogy járatlan terepen is gyors futó.

1774-ben Oliver Goldsmith a skóciai terriert egy kicsi, durva szőrű vadászkutyaként írta le, amelyet nem csak arra tartottak, hogy megharcoljon a rókával vagy a borzzal, hanem arra is, hogy folyamatosan jelezze, merre megy, így megkönnyítve a vad befogását. A vadászsport művelői éppen ezért nem is tartották teljes értékűnek azokat a kutyákat, amelyeknek nem volt elég "jó hangjuk". Még manapság is különösen jellemző a terrierekre, így a westie-re is a mély, öblös, messzire hallatszó ugatás.

A westie bundája gyönyörű, vétek hagyni, hogy a szőre göndörkés és összetapadt legyen, a rá jellemző csontfehér helyett sárgás színben "pompázzon". A megfelelő küllem érdekében tehát ajánlatos legalább hetente egyszer kifésülni a bundáját. A hosszú, bozontos szőrtől trimmeléssel szabadíthatjuk meg, amit jobb szakemberre bízni. A westie-ről jó tudni, hogy sokan csak a pénzért fogtak bele a tenyésztésbe, ezért körültekintően kell kiválasztanunk a kölyköt. A kutya leggyakoribb hibái közé tartozik a nem megfelelően erős és párhuzamos állkapocs, a hiányos szemfogak, a fél here, a nem eléggé tömött és göndör szőr, a túl hosszú farok, vagy a fehértől eltérő bundázat.

Vadászösztönéből következően a westie kisebb gondokat is okozhat, ha vidéken a szabadban elengedjük, hiszen gyakran megfékezhetetlen vadászkutyává vedlik át, amikor baromfiudvar, vagy kisállatok közelébe kerül. Ilyenkor nem könnyen hallja meg gazdája hívó szavát. Ahogy az "ős-westie"-ről szóló korabeli feljegyzésekből is tudni lehet, a kis fehér kutya számára "nem létezett soha túl hideg folyó, vagy túl mély odú, amely megállíthatta volna."

A westie egyébként ideális társnak tekinthető, hiszen egyik legjellemzőbb tulajdonsága a diszkréció. A kis fehér szőrgomolyag játékossága és szeretetéhsége ellenére ugyanis tisztában van azzal, hogy nem lehet mindig a figyelem középpontjában. Éppen ezért a westie soha nem fog lamentálni, ha rövidebb időre magára hagyják, és el kell foglalnia magát. Fontos persze, hogy a kutyának legyen saját vacka a lakásban és séták alkalmával rendesen kinyújtózhasson. Ám alapjában véve a westie rendkívül szófogadó, kevés gondot okozó kutyafajta.