Ázsiából az Újvilágba: az Aranyláz kutyája

A husky

Mint az élet oly sok más területén, az amerikaiak a kinológiát illetôen is kiválóan használták ki és fejlesztették tovább a Kelet, jelen esetben Ázsia termékét: a kelet-szibériai csukcsi törzs szánhúzó kutyáit. A szibériai szánhúzó kutyák Amerikába érkezése, pontosabban hozatala, a századforduló táján kitört Aranylázhoz kapcsolódik. Lévén a kutyaszán az egyetlen használható szállítóeszköz a mostoha idôjárási körülmények miatt, igen nagy volt az igény a szánhúzó kutyák iránt. Mindenféle-fajta kutyát, mely az Egyesült Államok és Kanada területén csak fellelhetô volt, munkába fogtak, de közülük igen kevés felelt meg a kemény alaszkai követelményeknek.

Az ember versenyszellemének köszönhetôen, melybe persze évszázadok óta az állatokat is bevonta, érkezett az alaszkai Nome városába Goosak orosz prémkereskedô szibériai kutyákból álló fogata, hogy részt vegyen az elsô All-Alaska Sweepstake szánhúzó-versenyen. Számos kisebb, helyi verseny után az e célból 1907-ben alakult Nome-i Kennel Klub 1908-ban szervezte az elsô nagy össz-alaszkai versenyt. A Nome és Candle közötti táv 408 mérföld volt, a gyôztest pedig 10 ezer dollár várta a célban. Goosak kilenc kutyája nem nyűgözte le a Nome-i közönséget. A kicsi, 40-52 font súlyú jószágokat egyszerűen csak szibériai patkányoknak csúfolták. Helyi ellenfeleik jóval nagyobb, hosszabb lábú kutyák voltak. Goosak Louis Thrustrup-t vette rá, hogy fogata hajtója legyen. A csapat esélye a gyôzelemre a rögtönzött fogadóirodákban száz az egyhez volt, ennek ellenére bámulatos versenyzéssel Goosak csapata harmadik helyen ért célba, hajszál híján megnyerve a versenyt. Nome-ban a versenyt követôen az a hír járta, hogy a szerencsejátékosok közbelépése miatt lett csak harmadik a fogat. Állítólag ha Thrustrup nyert volna, összeomlik a Bank of Nome. Goosak egyébként a verseny után egy helyi szôrmekereskedônek, Charlie Madsennek adta el a kutyáit. A szibériai huskyk, bár nem nyerték meg a versenyt, mély benyomást tettek az alaszkaiakra. Fox Ramsay képviselô például – a fiatal skótnak bányászati érdekeltségei voltak Nome-ban – a versenyt követô nyáron Szibériába utazott és a Kolima folyónál hatvan kutyát vásárolt, a legjobbakat, akiket csak megkaphatott.

1910-ben, a harmadik Sweepstake versenyen Ramsey három csapatot indított. A fogatok hajtója John Johnson, Charlie Johnson és maga Ramsey volt. Mikor John Johnson ezen a versenyen felállította az örök rekordot (74 óra és 14 perc 408 mérföldön) és maga Fox Ramsay lett a második, egész Alaska csodálata a kis szibériaiakat övezte. Ettôl kezdve a szibériai huskyk hatalmas népszerűségnek örvendtek.

Amundsen, norvég felfedezô is egy Nome-i bányászt, Jafet Lindenberget kereste meg, mikor az Északi Sarkhoz tervezett expedíciójához kutyákra volt szüksége. Az expedíció után a nagyrészt szibériaiakból álló fogat Leonard Seppalához, Lindenberg alkalmazottjához került, hogy fônökének versenyezzen velük. Az izmos kis norvég nemcsak megnyerte az utolsó 3 All-Alaska Sweepstake-t, de megdöntött számtalan rekordot is, Alaszkában és azon kívül egyaránt. Az idôk során Seppala neve szinte a szibériai husky szinonimájává vált.

Nome lakosai egyébként a szibériai huskyknak köszönhették életben maradásukat: 1925 telén, mikor diftéria-járvány tört ki, kutyafogatok nélkül valószínűleg kihalt volna az egész város. Nome-ban ugyanis alig volt oltóanyag, a legközelebbi város pedig, ahonnan a készleteket pótolhatták volna, Anchorage volt. Innen a Nome-tól 296 mérföldre fekvô nenanába még ugyan eljutott a szérum vonaton, de a maradék 658 mérföldet a kutyaszánokon kívül senki sem tudta volna megtenni. Akkoriban a légi közlekedés még igen csak gyerekcipôben járt, a 80 mérföldes sebességű szélben, hóviharok közepette lehetetlenség lett volna felszállni. A kutyaszánok egymást váltva juttatták el a szérumot Nome-ba. Az utolsó váltó hajtója Gunner Kasson volt. Balto nevű vezérkutyájával az élen, február 2-án, 5:30-kor ért Nome-ba, éppen idôben érkezvén, hogy a szérum megakadályozza a járvány továbbterjedését. A Nenana és Nome közötti utat a korabeli amerikai posta 25 nap alatt járta be. A “szérum-váltó” ugyanezt a távolságot 5 és fél nap alatt tette meg. A leghosszabb távot Leonard Seppalának kellett megtennie, 340 mérföldet, szemben a többiek 53 mérföldes szakaszával.

Seppala eredeti szibériai kutyák leszármazottjaiból álló fogatával az 1920-as években a szibériai huskyt és a szánhúzást népszerűsítô körutat tett az Egyesült Államokban. Továbbra is versenyzett New England-ben és Kanada keleti részén, újból és újból bizonyítva a szibériai huskyk nagyszerű képességeit a helyi versenykutyákkal szemben. Seppala részt vett az 1932-s Olimpián is (Lake Placid, New York), ahol a szánhúzás bemutató szám volt. Idôközben egyre többen vettek kutyákat Seppalától. Mikor utolsó, a New York-i Madison Square Garden-beli bemutatójáról 1927 januárjában visszatért Alaskába, a New Hampshire-i Wonalancetben maradtak kutyái, Arthur Walden kennelében. Késôbb egy Poland Springs-i versenyen találkozott Mrs. Rickerrel, akivel 1927 és 1932 között közös kennelt működtettek (Seppala/Ricker kennel). Seppala híres vezérkutyája, Togo, utolsó napjait Mrs. Rickernél töltötte, és számtalan gyerekkönyvben szerepelve népszerűsítette fajtáját.

A szibériai husky nemcsak attraktív külsejű, de elragadó természetű kutya is. Gyengéd, de nem hízelgô. Ez a szelíd természet a múlt öröksége: a csukcsik kutyáikat nagy becsben tartották, a legkiemelkedôbb egyedek a családdal együtt laktak, a gyerekeiket pedig a csukcsik a kutyákkal való játékra ösztönözték. Manapság is megfigyelhetjük azt a speciális vonzerôt, amit a huskyk és a gyerekek gyakorolnak egymásra. Intelligenciája bizonyított, de független szelleme olykor azért kifoghat gazdája leleményességén. Sokoldalúságánál fogva kellemes társa lehet a legkülönbözôbb korú és érdeklôdésű embereknek is.

Számtalan jó tulajdonsága ellenére azonban nem mindenki számára az ideális kutya. Mivel kifejezetten társas lény, kutyák vagy emberek állandó társaságát igényli. Ha ön egész nap dolgozik, és lakásában csak egy kutya számára van hely, ne vegyen szibériai huskyt.

A husky, bármilyen szorosan is kötôdik családjához, idegenekkel szemben is barátságos, sem félelmet, sem gyanakvást nem mutatva. Ha szenvedélyes hűségre, egyemberes kutyára van szüksége, ne vegyen szibériai huskyt.

Nem rendelkezik ôrzô-védô tulajdonságokkal, még ha a természetét nem ismerô tudatlanok esetleg meg is rémülhetnek megjelenésétôl, arckifejezésétôl. Ha agresszív testôrre van szüksége, ne vegyen szibériai huskyt. Más kutyákkal szemben barátságosan viselkedik, de ha megtámadják, kész és képes is megvédeni magát, az agresszort pillanatok alatt lerendezve.

A szibériai husky

A fajta eredete

A szibériai huskyk történelme mint a legtöbb kutyafajtáé több ezer évre nyúlik vissza azonban a többi fajtától eltérően szinte semmilyen írott vagy más tárgyi emlék nem maradt fent róluk, egészen az 1800-as évekig.

A fajta eredetileg  Kelet-Szibériában közelebbről a    Csukcs és a Kamcsatka félszigetén volt őshonos és az itt lakó törzsek háziasították majd tenyésztették őket ez az időszak kb ie. 9000-6000 közé tehető. Írásos emlék is azért nem maradt ránk egészen a XIX. sz. elejéig, mert ezek az eszkimó népcsoporthoz tartozó törzsek szinte ősközösségi szinten éltek és így nem ismerték az írást sem.

Egy másik probléma a fajta történetének kutatásában, hogy az információk egy része szőrmekereskedők és vadászok beszámolóin alapul, aminek hitelessége igencsak megkérdőjelezhető. Tudni kell azt is, hogy a csukcsi népcsoportnak csak azon része foglalkozott a fajta tenyésztésével, amely a tengerhez közel eső partmenti sávban élt.

  A szibériai husky a Szovjetunióban

Végül a helyzetet tovább bonyolítja hogy a meglévő információk nagy része az 1910-es, 20-as évek Szovjetuniójában keletkezett, ami nagyon sokáig nem volt hozzáférhető külföldiek számára. A sztálini rendszer – akármilyen hihetetlenül hangzik is – nem hagyta érintetlenül a szibériai kutyafajták világát sem. Először megtagadták azt, hogy fajtatisztának ismerjék el a huskyt és kétségbevonták, tagadták hasznosságát mint szánhúzó kutyáét. A 30-as években azonban felismerték, hogy a kelet-szibériai terepen a motorizált szállítás csődöt mond és így ismét előtérbe kerültek a szánhúzó kutyák.1934-ben a szovjet tervszerűség nevében – félredobva az addigi rendszerezést – az északi, északkeleti fajtákat négy nagy csoportra osztották "gazdasági hasznosságuk“ szerint és átfogó névként lajkáknak nevezték el őket. Ezek a csoportok a következőek voltak: a nagyvadra vadászók, a kisvadra vadászók, a szánhúzók és a rénszarvas hajtók. 1947-ben az utóbbi két csoportot egyszerűen megszüntették és csak az első két csoportot ismerték el, amit további négy csoportra osztottak. Valójában ezek a kutyák 3-4, Szibériában őshonos fajta keverékei voltak.

Az éghajlatváltozás

A fajta alakulásában az éghajlat megváltozása is döntő szerepet játszott. A jégkorszakok beköszöntével és elmúlásával hol jobbak, hol rosszabbak lettek az életfeltételek. Kb. 3000 évvel ezelőtt ismét egy hidegebb időszak köszöntött a Bering-szoros körülötti területekre és ez arra késztette az itt  lakó népeket, hogy újabb módszereket találjanak a túlélés érdekében. Ennek a folyamatnak eredményeként jött létre a Csukcsi népcsoportnál egy olyan kutyafajta, amely képes a megpakolt szánokat hosszú távra elvontatni. A szelekcióról a természet gondoskodott, mert az embertelen körülmények között csakis a legerősebb és legellenállóbb egyedek maradtak fenn és hoztak létre utódokat. Emellett szerepet játszott az emberi szelekció is. Az alomból csak a legerősebb szukákat tartották meg, míg a kanok közül akkor választottak, amikor fel tudták mérni szánhúzó képességüket. A kutyák tartása nyáron igen egyszerű volt: szabadon engedték őket és a kutyák magukról gondoskodtak. A szukákat tüzelés előtt befogták és csak a kiválasztott kan fedezhette be. Csak a szánt vezető vezérkutyákat és a betanított egyedeket tartották a faluban és a tél beáltakor fogták be a többi kutyát.

  A Szibériai husky Alaszkában – a nagy alaszkai szánhúzó verseny

Az 1800-as évek végén aranylelőhelyeket fedeztek fel Alaszkában, a Yukon és a Klondike folyó mentén és ez egyfajta népvándorlást eredményezett, amit a közismert elnevezéssel "aranyláznak" hívunk. Sok ember szerencsével járt, de még többen szerencsétlenül. Sok sátorváros született egyik percről a másikra, majd tűntek el nyomtalanul. Az aranyláznak vége lett, de sokan maradtak, ki ezért, ki azért. Egy-két helyen a sátorfalvakból városka lett.

Az egyik ilyen város Nome volt, ami a nevét egy félreolvasásból kapta. A terület nevét egy hivatalnok a területi földhivatalban No Name (névtelen)-ként írta a térképre, de valaki tévedésből Nome-ként adta tovább. Ezen a helyen Alaszka többi részéhez hasonlóan az időjárás és az élet igen kemény volt és a közlekedésnek, vadászatnak és így a túlélésnek – akárcsak az ázsiai népeknél – csak egyfajta módja létezett: a kutyák által vontatott szán.

A szánhúzó kutyák olyan sokfélék voltak, akár az emberek, akik a városban összegyűltek. A szánhúzók között voltak keverékek, hosszúlábúak, tömzsik, stb. Minden fajta máshol bizonyult alkalmasabbnak. Volt ami a jégen volt kiváló, volt ami rövid-, és volt ami hosszútávon. Természetesen mindenki meg volt győződve, hogy az ő csapata a leggyorsabb. Végül Allan "Scotty" Allan, aki közismert alaszkai figura volt, állt elő a nagy szánhúzóverseny ötletével, hogy végre eldőljön, hogy kinek vannak a leggyorsabb kutyái.

A szervezési feladatok ellátására és szponzorálására 1907-ben létrejött a Nome-i Kennel Klub, melynek első elnökévé Albert Fink ügyvédet választották.

Kidolgozták a versenyen való részvétel szabályait, majd hosszas és gondos tervezés után kijelölték a verseny útvonalát. A teljesítendő táv Nome-tól Candle városáig és vissza 408 mérföld (652 km) volt és minden elképzelhető terepen áthaladt a tengeri jégmezőktől kezdve a tundrán át a hegyekig és gleccserekig. Az első versenyt 1908 áprilisában tartották a győztes csapat pedig a klub-elnökéé lett, amelynek hajtója John Hegness volt.

Az első huskyk

Az első szibériai huskyk 1908 nyarán érkeztek meg Nome-ba, William Goosak orosz szőrmekereskedő közvetítésével, aki a kelet-szibériai Markovo vásárán vette a kutyákat. Ezek a kutyák jóval kisebb termetűek voltak, mint az Alaszkában honos fajták, így az 1909-es versenyen elég rosszul lehetett rájuk fogadni, mivel senki sem hitte, hogy a kis méretű kutyák kibírják a megpróbáltatást. Bár az első versenyen főleg a hajtó hibájából a csapat csak harmadik lett, sokan felismerték a huskyk nagyszerű tulajdonságait, képességeit.

1909-ben a skót Fox Maule Ramsay két bácsikájával Nome-ba érkezett. Megkedvelte a szánhúzást és 1909-ben hajtóként el is indult a versenyen, de helyezést nem kapott. Viszont fantáziát látott a huskykban és nagy költségek árán több fogatra való kutyát hozott Markovóból. Az 1910-es versenyen ezek a fogatok szerezték meg az 1. 2. és 4. helyet.

  Leonhard Seppala

Fajtáról beszélve nem lehet kihagyni Leonhard Seppala nevét. Seppala Norvégiában született és így már volt fogalma a sarkkörhöz közeli életről. Seppalát az aranyláz vonzotta Alaszkába, majd hamar megbarátkozott a szánhúzással. Bár elég pesszimista volt, az első kisebb versenyét megnyerte. 1913-ban Jafet Lindeburg összegyűjtötte a legjobb huskykat, amelyek az első huskyk almaiból születtek és megkérte Seppalát, hogy gondozza és képezze ki őket Roald Amudsen expedíciójához. Szerencsére az expedíciót elhalasztották, így a kutyák Seppalánál maradtak.

A versenyen 1914-ben indult először, de a kutyák még fiatalok és tapasztalatlanok voltak – a vezérkutya kivételével – és egy sérülés miatt visz-sza kellett fordulnia. A következő évben viszont mindent a felkészülésnek szentelt és az 1915-ös versenyt könnyedén nyerte huskyaival. Ezután a következő két évben ismét simán nyert, majd győzött a kanadai és New England-i versenyeken is.

Seppala és a vakcináért való küzdelem

1924 telén Nome-ban torokgyík járvány tört ki és a csecsemők sorra fertőződtek meg. Oltóanyag azonban nagyon kevés volt és a legközelebbi utánpótlás mintegy 1600 km-nyire volt Anchorage-ban. Innét még el tudták szállítani a vakcinát az 1052 km-nyire lévő Nenana városába, de nem tovább. Az Alaszkában lévő 2 repülőgép pilótái szabadságon voltak, így az egyetlen mód a táv megtételére a kutyás szán volt. Az út nyáron is nagyon nehéz volt, de télen alig járható.

Seppala terve az volt, hogy az útbaeső eszkimó falvakban elhelyez kutyákat, hogy a visszaúton cserélni tudja őket. Közben az út másik végéről is elindították a szánokat és Nome-tól 270 km-nyire találkoztak a szérumot hozó másik csapattal. Az utolsó váltócsapat 1925. február 2-án hajnali 5.30-kor ért Nome városába.

Az 1052 km-es út öt és fél napot vett igénybe és míg a váltócsapatok egyike sem haladt 85 km-nél többet, addig Seppala egyedül 545 km-t tett meg. Ezzel nevét beírva nemcsak a kutyázás, de az amerikai nép történelmébe is. Tettét az amerikai kongresszus is feljegyezte.

Leonhard Seppala minden idők legsikeresebb szánhajtója Amerika-szerte ismertté tette a fajtát és segített az első kennelek megalapításában is. Seppala 1967-ben halt meg Seattle-ben.

Szánhúzó versenyek napjainkban

A sport napjainkig tovább él és népszerűsége egyre nő. A világ számos országában léteznek szövetségek és rendeznek versenyeket. A versenyeknek több vállfaja is van pl.: gyorsasági verseny, hosszútávú verseny és triatlon (az előző kettő+súlyhúzás). A magyarországi szánhúzó versenyekről bővebb információt újságunk szeptemberi-októberi számában olvashatnak.

A huskyk és a fegyelmi munka

Sokan azt állítják, hogy a husky nem alkalmas a fegyelmi munkára. Természetesen ez így nem igaz. Nem is lehet az. Ha összevetjük az engedelmes szinten levizsgázott kutyákat persze feltűnik, hogy nem a huskyk állnak a dobogós helyeken, de butaság lenne azt állítani, hogy nem lehet kiképezni őket. Több versenyző is állítja, hogy a fegyelmi munka rontja a kutyák versenyképességét. Ebben is van igazság, de a legtöbb szibériai huskyt nem verseny céllal tartják és így nagyon jól jöhet és kellemesebbé teszi a kutya-gazda viszonyt egy alapfokon kiképzett husky.

Huskyainkkal lágyabban kell bánni mint német juhászkutya és rottweiler társaikkal és főleg a játékosságra kell helyezni a hangsúlyt.

A kiképzést 6-7 hónapos korban kell elkezdeni, de bizonyos dolgokat már ezelőtt megtaníthatunk kutyánknak pl.: Ne ugráljon fel, szobatisztaság, pórázon vezetés. Az iskolai munkában hagyatkozzunk kiképzőink tanácsaira. Egy jól kiképzett kutya öröm a gazda és a környezete számára is.

Mi nem jellemző a szibériai huskyra!

A kutyafajta kiválasztásánál figyelembe kell venni, hogy melyek az elvárásaink az "új családtaggal“ kapcsolatban. Ha az a döntésünk, hogy egy szibériai huskyt veszünk, a következőkre ügyeljünk:

– A husky se nem őr se nem védőkutya. Ebben a fajtában nincsenek meg azok az ösztönök, mint például egy dobermannban. Legyünk rá felkészülve, hogy egy betörővel ugyanolyan jól eljátszik, mint velünk.

– Rengeteg energiával bír, állandóan fut és ugrál. Nem nézi, hogy van-e valaki az útjában vagy sem. Csak jól elhatárolt helyen tartsuk – kerítés, kennel, stb.

– Rendkívül hajlamosak a lyukak ásására és mindenfajta rombolásra (főleg a kölykök), így sohase hagyjuk őket egyedül a lakásban.

– Szőrzetük vastag, szagtalan, évente egyszer-kétszer vedlenek, igen erősen.

Aki mindezen hátrányok ellenére a fajtát választja, rengeteget nyer, elsősorban egy életreszóló barátot és társat, de lehet, hogy egy kiemelkedő sport vagy show kutyát.